Ekkor indul: 2027. január 24.
Mindig megálmodom egy adott kör nevét. Most is megálmodtam. Áfonyák. Ehhez képest a hívóképen másféle bogyósok is mutatkoznak. És ez így van jól.
Meső vagyok. Még (!) diagnózis nélküli sanszosan AuDHD érintett nőlény. Harminc éve tartok női köröket. Tőled sem kérek diagnózist. Elég, ha gyanús vagy a magad számára. És/vagy te vagy gyanús a környezeted számára.
Az elmúlt évek jelentkezőinek nyolcvan százaléka autizmus, ádéhádé, audhd, és/vagy OCD érintett volt. Sokan a körben döbbentek rá érintettségükre és vizsgáltatták ki magukat. Innen jött az ötlet. Csináljam direktben…
Hívószavaink: önazonos kapcsolódás – biztonság – megtartás – neuroaffirmatív szemlélet – önismeret – közösség – asszertív kommunikáció – konfliktuskezelés – határhúzás – önérvényesítés – idegrendszeri támogatás – energiamenedzsment – szenzoros tudatosság – maszkolásmentesség – facilitálás – körvezetés – közösségépítés – együttérző jelenlét – elfogadás.
Sok elmélyüléssel, megosztó körrel, semmi kötelezővel…
…hogy élő egyenesben megtapasztalhassátok a körben létezés megélését és a körvezetés fortélyait. Úgy, ahogyan én érzékenyítek.
Nem csak akkor jelentkezhetsz, ha női körvezető szeretnél lenni. Hanem akkor is, ha szeretnél megtapasztalni egy ilyen speciális női körhöz tartozást, illetve szívesen tanulnál tudatos kommunikációt és rengeteg neurodiverz női léttel kapcsolatos információt is magadhoz vennél menet közben.
Mindig vannak körbe születő babák. A lényeg az, hogy a jelentkezés időpontjában a babád még csakis első trimeszterben legyen. A „körbe megérkező” igény szerint szoptatott, válaszkészen gondozott babák tökéletesen illeszkednek a körben zajló történésekhez. A kör menete során is érvényes egyszercsak várandósnak lenni és várandósan járni a körbe.
Miért ilyen hosszú ez a képzés? Mert itt a fejben megtanulhatók csak másodlagosak. Minden, amit tapasztalsz a körben, ahogyan az elején tapogatózunk egymás fel, ahogyan később egyre mélyebben megismerjük egymást, ahogyan összeérünk, ahogyan kötődni kezdünk, távollét esetén pedig hiányozni fogunk egymásnak.
Ahogyan a tagokkal életesemények történnek, no meg az évkör ünnepei. Aszerint fogjuk a témákat is elővenni. Kreatívan és igény szerint fogunk haladni. Önmagunkban és együtt.
Találkozások időpontjai. Mindig vasárnap.
1. 2027. január 24. vasárnap
2. 2027. február 21. vasárnap
3. 2027. március 21. vasárnap
4. 2027. április 25. vasárnap
5. 2027. május 16. vasárnap
6. 2027. június 20. vasárnap
7. 2027. július 25. vasárnap
8. 2027. augusztus 29. vasárnap
9. 2027. szeptember 26. vasárnap
10. 2027. október 17. vasárnap
11. 2027. november 28. vasárnap
12. 2027. december 19. vasárnap
Tartalék időpontok, ha vis maior miatt valamelyik alkalom elmaradna:
2028. január 16. vasárnap
2028. február 20. vasárnap
2028. március 26.
2028. április 30.
Ezeket valóban csak akkor használjuk ki, ha velem valami történne és csúszna a képzés. Amennyiben minden a tervek szerint halad, akkor 2027. december 19-én lesz a záróalkalom. Helyszín: Veresegyház, 2112 Vásárhelyi Pál utca 29.
————————————————-
Mindig vasárnap 9 és 10 óra között lenne a gyülekező, 10 órakor kezdünk. Inkább a 9 órához közelebb érkezz, hogy rá tudj hangolódni a közös folyamatokra. Közös reggelihez hozzatok mindenféle péksütit, kencéket, sajtot, felvágottat, sütit, gyümölcsöt, magvakat. A kávé és a tea minden lehetséges belevalóval a vendéglátás része.
Ebédszünet általában 13-14 óráig. Mindig fogok valami közöset kedveskedni, de alapvetően mindenki hozzon saját magának ebédet. Olyat, ami a személyes igényeinek a legmegfelelőbb. 16 és 17 óra között zárókör. Lecsengetés. Göncölde cserekör, földelés és örömködés, maradék ételek elfogyasztása. friss kávé lefőzése a messzibe menőknek.
Betegség esetén online tudsz kapcsolódni a kör munkájához. Messze élőknek igény szerint ittalvási lehetőséget biztosítok a kör előtt és/vagy után. Ennek lehetősége benne van a képzés árában.
————————————————–
Mennyibe kerülne ez a lehetőség Neked?
50 000 Ft elköteleződési díj megfizetését kérem előre. Utána körönként 25 000 Ft-ot fogok kérni. Mindig a kör előtt küldöm a díjbekérőt és utalással előre tudod majd rendezni. Az aktuális részlet utalását akkor is kérni fogom, ha valamiért akadályoztatva lennél a részvételben. A részletfizetés annak lehetősége, hogy ne kelljen egy összegben előre befizetni a teljes évkör részvételi díját.
————————————————–
Ha végeztél már nálam körvezető képzést, de szeretnél ismétlőként részt venni, akkor is ugyanezek a feltételek vannak érvényben. Ez a kör most tudatosan más… Amúgy is tudod rólam, hogy soha nincs két egyforma tanításom és nincs két egyforma csoportösszetétel és csoportdinamika. A tértartásba pedig ugyanannyi energiát fogok beletenni, ha nem többet.
——————————————–
Jelentkezési és befizetési határidő: amikor betelik a létszám. Akkor zárom az ajtókat és a jelentkezőkkel az online térben megkezdjük az ismerkedést, illetve a telekocsik szervezését. Felső létszámlimit: 16 fő.
——————————————-
Lemondás feltételei:
– Körből kilépés esetén az előleg nálam marad a további befizetésektől pedig eltekintek. Ha valamiért én kérnélek meg a csoportból való távozásra, akkor az elköteleződési díjat visszafizetem és a további részvételi díjat értelem szerint nem kérem el.
– Csak akkor jelentkezz, ha szándékodban áll ezt a tanulási és önismereti folyamatot végig járni. Ha biztos vagy a döntésedben. A helyedet utólagosan nem tudom feltölteni, mivel ez egy intim és bizalmas közösségi megélés. Utólagosan menet közben nem vehetek fel senkit a helyedre.
– Minden más olyan esetben, ami megtörténhet és előre nem gondoltunk rá, hogy megtörténhet… Egyéni megállapodást kötünk a pénzügyi rendezéssel kapcsolatosan.
————————————————
Ha szeretnél jelentkezni, akkor küldj nekem egy motivációs levelet a kobzazsuzsa@gmail.com címre. Nem kell hivatalosan, inkább legyél laza és bőbeszédű. Szívesen olvasok izgalmas élettörténeteket. Ja, és alap, hogy tegeződünk.
A levél végére kérném szépen a díjbekérőhöz az adatokat. Annak a nevére és címére lenne szükségem, akinek a bankszámlájáról az utalás érkezni fog. A számla mns. oktatásról fog szólni.
A képzés a felnőttképzési rendszerben meghatározott feltételeknek megfelelően történik. Felnőttképzési szerződéssel és a far.nive.hu rendszeréből letöltött hivatalos tanúsítvány biztosításával.
Utóirat: A képzés az otthonomban lesz. A házban két cica él velem. Ezt az alapot vedd fontolóra, mielőtt jelentkeznél…
Helyszín:
Veresegyház. Vásárhelyi Pál utca 29.
Várlak szeretettel!
Kobza Zs. Meső
dúla, szülésfelkészítő, női körök és szertartások vezetője, női körvezetők oktatója és mentora, dúlák és gyermekágyas segítők trénere és mentora, párkapcsolati mediátor, szenvedélyesen élő nő, anya és nagymama

Fotó: pixabay.com